Verse Chorus Verse

Kedves Barom, ha úgy akarom
Posztolom a linkem a faladon
Ha nem tetszik, kitörölheted
Vele a szaros seggedet

Ilyen ez a fémes társadalom
Egy óriás letaposó-malom
Lefelé rúgsz, felfelé csontig benyalsz
Lájkoddal senkit (legalábbis engem) nem vígasztalsz

Összefonódsz a többi NAGY-gyal
Lenne több bár még egy aggyal
De sebaj, hisz ma is jól hangzik
Mindig az erősebb kutya baszik

Ezzel még nincs vége a történetnek
Nem nyilváníthatnak eretneknek
Talán egyszer én is része leszek a NAGY-nak
Addig csak halkan, itt mások alszanak
 

Nincs szó
Nincs írás
Nincs könny
Nincs sírás
Csak üresség van
Mi beléd költözött
Kinek az arcát látod
A törött tükör mögött?

Nincs test
Nincs lélek
Nincs kezdet
Nincs végzet
Üveges tekintettel
Mindig az ablakot bámulod
Miért kértél életet
Ha végül úgyis feladod?

Nincs kérdés
Nincs válasz
Nincs szenvedés
Nincs bánat
Örök kárhozat vár
A Pokol legmélyebb bugyrában
Megérte szenvedni azért
Hogy boldog lehess egy órában?

Nincs öröm
Nincs nevetés
Nincs boldogság
Nincs beteljesülés
Ha szabadságra vágysz
Törd szét a bilincset
Hogyan kell szeretni
Ezt tőlem úgyis hiába kérded.

Megszólít a csend, rád nevet
Hangok suttogják el a nevedet
Sötét szobában egymagad
Vallj be mindent, ne tagadj!

Itt nincs megfizetve sztárügyvéd,
Nem véd meg semmilyen esküdtszék,
Csak azt menti meg a lelkedet
Ha beismered az összes bűnödet.

Nagyon tévedsz, ha azt hiszed
Hogy lesz majd még egy esélyed
Úgy kell leélned az életed
Ne bánj meg semmit, ha bevégzed!

Utána mi lesz, azt nem tudhatod
Kár egyfolytában csak ezen rágódnod
Élj inkább szívből, szabadon,
Boldogság kisérjen végig utadon!

Nem hiszek az ember jóságában
Megrendültem Isten hatalmában
Összetörtem a lélek épségében
Kételkedem az élet értelmében.

Nem bízok a sors kegyeltjében
Csalódtam az akarat szellemében
Megfürdök a szeretet győzelmében
Elmerülök a hit erejében.

Nem félek a halál árnyékától
Írtózom a magány béklyójától
Megválok a függőség vasláncától
Menekülök az elmúlás fájdalmától.

Nem kérek a világ nyomorából
Harapnék a tudás almájából
Kortyolnék a diadal mámorából
Szabadulnék a remény rabságából.

Milyen isten ez,
Hogy képes gyermekének hátat fordítani
Milyen élet ez,
Hogy kedvem lenne a végét venni
Milyen szerelem ez,
Hogy mélyen magamba kell folytani
Azt kérdem én, milyen lélek ez
Hogy nem képes Téged soha elfeledni?

Miért van az,
Hogy nem tudok beletörődni
Miért van az,
Hogy nem bírok továbblépni
Miért van az,
Hogy nem szeretnék Nélküled élni
Azt kérdem én, miért van az
Hogy nem akarsz többé velem lenni?

Hogyan is tudnám
Rendbehozni, amit elszúrtam
Hogyan is bírnám
Elviselni ezentúl önmagam
Hogyan érhetném el,
A szerelmed visszakapjam
Azt kérdem én, hogyan engedhettem,
Ajkad újra elhagyja ajkam?

Ki a felelős
Mindazért, ami megtörtént
Ki okozta gaz tetteivel
A szakítást a végén
Ki síratja még mindig
El nem múló hamis szerelmét
Azt kérdem én, ki fogja meg kezem
Ha Te már nem fekszel le mellém?
 

Elvesztettem, akit szerettem
Nélküle megszűnik az értelem
Elmém rendje átadja helyét
Háború dúlja szét a békét

Atombomba robbant fel bennem
Porrá perzselte a régi énem
Elpusztult az összes érték
Egyedül várom a világ végét

Meghalni muszáj, de élni nem
Létezni többé már nincs kedvem
Fáj látni mások szenvedését
Még fájóbb eltűrni a sajátomét

Így kell majd leélnem az életem
Hogy nem jár más a fejemben
Elkövettem életem ballépését
Sírva kérem bár felejthetnék

Bocsássa meg Isten amit tettem
Majd' megszakad miatta a szívem
Elfogadnám bárki segítségét
Csak újra érezzem a szeretét

Könnyekkel áztatják a felhők a földet
Ahogy én síratom az elmúlt érzéseket
Bánatom a szél szárnyán tovaszáll
Elrepíti messze, amerre a madár sem jár.

Ez nem az az élet, amit Isten nekem szánt
Látván bűnös énem lett mérhetetlen dühös rám
Elvett tőlem mindent, nem érdekelte mennyire fáj
Mert nem tartottam be a legfontosabb szabályt.

Én is csak ember vagyok, nem tévedhetetlen
Megtennék bármit, hogy a múlt meg ne történjen
Égető fájdalom, mardosó bűntudat, gyötrő szenvedés
Úgy érzem, a szívemet szurkálja ezernyi éles kés.

Vajon miért kell a kínokat átélnünk újra meg újra
Nehéz sziklaként miért húz a víz alá vétkeink súlya
Vagy netán megváltást nyerhetünk bűneink alól azzal
Ha pusztán tiszta szeretettel harcolunk a gazzal?

A választ nem tudom, csak a szívemre hallgatok
Azt súgja soha ne felejtsd el, ki téged elhagyott
Ne gyűlöld Őt, csak szeresd, emlékét őrizd meg
Ásd el mélyre magadban, szenvedtél már eleget.

A szerelem ha meg is fakul, el nem múlik soha
Itt él bennem várva, hogy megtörténjen a csoda
Nem adja fel, harcol ameddig csak bírja
Ez tart életben engem, ez az utolsó szikra.

Hiányzol a nap minden órájának minden egyes percében
Hiányzol amikor alszom, és hiányzol, amikor ébredem
Hiányzol amikor eszem és akkor is amikor dolgozom
Hiányzik minden perc, amit Veled tölthettem.

Hiányzik a szereteted, amivel elhalmoztál
Hiányzik a társaságod, amivel bátorítottál
Hiányzik a kedvesség, melyben senkinek sem volt nagyobb része
Hiányzol szerelmem, egyetlenem, kedvesem.

Hiányzol ahogy a sivatag szomjazza a vizet
Hiányzol mint a testnek a lélek
Hiányzol reggel, délben és vágyom Rád este
Hiányzik hogy újra szerelmednek nevezz engem.

Hiányzik a tekinteted, mely megdelejez
Hiányzik ahogy megdobogtattad a szívem
Hiányzik minden csók amellyel ajkam kényeztetted
Hiányzol de ennél tovább már nem részletezhetem.

(mert meghasadt a szívem)

Meghalni a szerelemért

Harcolni a semmiért

Szenvedni Te érted

Ad az életnek értelmet.

Kínozni az örömért

Lázadni a rabságért

Tudom, hogy nem érted

Mennyit ér az életed.

Cselekedni a hibákért

Jót tenni a világért

Már sikerült elérned

Mi jön most, ezt kérded.

Létezni a halálért

Remélni a kudarcért

Ne add fel a küzdelmet

Ez lebegjen előtted.

Próbállak végleg elfeledni

Magamban mélyre eltemetni

Mindazt, mit érzek irántad

Remélem ez majd új irányt ad.

Reménytelen szerelem

Igen, csak ez jár nekem

Aki az igaz érzelmet nem becsüli

Nem árt neki felkészülni.

Nem láttam túl önmagamon

Azt hittem enyém a hatalom

Rá kellett jöjjek végezetül

Szar az élet így egyedül.

Nálad jobbat nem érdemlek

Most őszinte hittel szeretnélek

De belátom, hogy már késő

Elmúlt régen az az idő.

Legyen intő példa mindenki számára

Légy őszinte, ne gondolj csak a mára

Szeretni szeress tiszta szívvel

Ha megfogadod, boldog leszel, hidd el.

Elfogadom a sorsomat, nem küzdhetek ellene

Elfogadom, hogy többé már nem szeretsz, pedig jó lenne

Ha magam mellé megint társra találnék

Magányom megszűnne, új életet kezdhetnék.

Elfogadom, hogy bűneimért lakolnom meg kellett

Elfogadom a büntetést, de egyre nehezebb viselnem

A terhet, mely a lelkemet nyomasztja

Egyedül maradtam, mint a kisujjam.

Elfogadom ezt az életet, mely Nélküled oly keserves

Elfogadom, de azt jobb, ha tudod, Kedves

Soha senkit nem fogok ezután ugyanúgy szeretni

Ahogy Te szerettél engem ezelőtt évekig.

Elfogadom, hogy szélmalmokkal harcolni értelmetlen

Elfogadom a vereséget, mit az élettől elszenvedtem

Még nem tudom, hogy a földről felálljak

Vagy várjam az ütést, és csendben meghaljak.

Ha megint szeretnél

Ha megint szeretnél, én örökké szeretnélek

Ha megint szeretnél, soha nem hagynálak el többet

Ha megint szeretnél, jobb lenne a világ, amiben élek

Ha megint szeretnél, újra boldog lennék Veled.

Ha megint szeretnél, óvnám a széltől is a szíved

Ha megint szeretnél, én lennék a férjed

Ha megint szeretnél, odaadnám mindenem

Ha megint szeretnél, nekem még mindig Te vagy a szerelmem.

Ha nem szeretsz, meghalok itt helyben

Ha nem szeretsz, más úgysem kell nekem

Ha nem szeretsz, nincs kedvem semmihez

Ha nem szeretsz, hogyan is kezdhetnék bármihez?

Ha megint szeretnél, fontosabb lennél számomra mindennél

Ha megint szeretnél, nem érdekelne, hogy elmentél

Ha megint szeretnél, többé el nem engednélek

Ha megint szeretnél, én csak ölelnélek, ölelnélek, ölelnélek…

Imám süket fülekre talál

De lehet, hogy Isten csak háttal áll

Már nem néz le esdeklő hívére

Mert az nem tett soha a kedvére.

Kaszával kezében közelít a Halál

Hiába bújnék el, úgyis megtalál

Kezével int, hogy induljak feléje

Vár a túlvilág egy hosszú ottlétre.

Fogadásomra a Pokolban áll a bál

A sok démon őrjöngve kiabál

Megvitatják, minek nagyobb az esélye

Kinek jut a mája, és kinek a veséje.

Fájdalmamban felüvöltök akár a sakál

Ami épp egy elejtett zsákmányt zabál

Megfizetem, bármennyi a felejtés bére

Csak legyen már ennek végre vége.

Eleven szerelem tombol meghasadt szívemben

Izzó kín gyötri belülről sajgó lelkem

Térdre rogyva könyörgök most Előtted

Bocsásd meg kérlek átkos bűnömet.

Élni Nélküled én már nem tudok
De az igazság az, hogy nem is akarok
Minden egyes perc elvesztegetve telik
Szörnyű fájdalomban, mert nem vagy itt.

Tudom, hogy hibáztam, tudom, hogy vétkeztem
Bizalmad elnyerni újra hiába igyekszem
Tégy velem, amit csak jónak látsz

De ne hagyj így szenvedni engem tovább.

Megfáradt csendben egyedül telnek már napjaim
A múlton rágódva azt látják szemeim

Hogy egy nap majd újra átölellek

Gyilkos vágy mi bennem él
Elpusztít mindent, ami hozzáér
Egyedül maradtam társam nincs
A legdrágább ékszer is csak olcsó kincs.

Az életem üres Te nem vagy itt
Megölném magam, de az nem segít
Istennek imát az Ördögnek vért
Nem sokat adnának a bőrömért.

Kegyetlen lét kínszenvedés
Jut most osztályrészül bűneimért
Szemet szemért fogat fogért
Ezt az elvet vallja aki csak élt.

Testem lelkem azt kívánja
Bár megfordulna az idő folyása
Visszamennék olyan régre
Hogy ne születhessek újra ide.