Verse Chorus Verse

Könnyekkel áztatják a felhők a földet
Ahogy én síratom az elmúlt érzéseket
Bánatom a szél szárnyán tovaszáll
Elrepíti messze, amerre a madár sem jár.

Ez nem az az élet, amit Isten nekem szánt
Látván bűnös énem lett mérhetetlen dühös rám
Elvett tőlem mindent, nem érdekelte mennyire fáj
Mert nem tartottam be a legfontosabb szabályt.

Én is csak ember vagyok, nem tévedhetetlen
Megtennék bármit, hogy a múlt meg ne történjen
Égető fájdalom, mardosó bűntudat, gyötrő szenvedés
Úgy érzem, a szívemet szurkálja ezernyi éles kés.

Vajon miért kell a kínokat átélnünk újra meg újra
Nehéz sziklaként miért húz a víz alá vétkeink súlya
Vagy netán megváltást nyerhetünk bűneink alól azzal
Ha pusztán tiszta szeretettel harcolunk a gazzal?

A választ nem tudom, csak a szívemre hallgatok
Azt súgja soha ne felejtsd el, ki téged elhagyott
Ne gyűlöld Őt, csak szeresd, emlékét őrizd meg
Ásd el mélyre magadban, szenvedtél már eleget.

A szerelem ha meg is fakul, el nem múlik soha
Itt él bennem várva, hogy megtörténjen a csoda
Nem adja fel, harcol ameddig csak bírja
Ez tart életben engem, ez az utolsó szikra.